~ Love Is Pain

Reggel, olyan 9 körül keltem arra, hogy megint elkések, de aztán rájöttem, hogy szombat van, így hát nyugodtan visszadőltem, és pihentem tovább. Majd annyi vettem észre, hogy valami mászik a lábamnál. Lapít, vár, hogy mikor tud ugrani, de én gyorsabb voltam, és elkaptam.
- Neked is jó reggelt kiscicám. - fogtam kezemben a kis szőrpamacsot. - Hát így kell kelteni a gazdit? - játszottam vele, majd leraktam a földre, és elfutott.
A Nap már javában besütött az ablakomon, így hát úgy döntöttem, hogy ideje felöltözni. Egy szürke melegítő nadrág, és egy kék trikó pont megfelelő lesz mára, mert úgy gondoltam, úgy se megyek sehova. Elkészültem, majd lementem a konyhába reggelizni. A házban túl nagy volt a csönd, valami nem volt rendben.
- Hahó anyuka?! - kiabáltam a semmibe, de válasz nem jött. Észrevettem, hogy a hűtőn egy nagy piros cetli díszeleg, és gondoltam, hogy nekem szól, ezért odamentem, és megnéztem mi van ráírva.
" Elmentünk a tesóiddal a hétvégére túrázni. Kaja nincs, úgy hogy főzz magadnak, illetve holnapra nekünk. Ne feledd, 7-re jön érted a fiatalúr. Viselkedj! Csók: Anyád" - állt rajta.
De jó, mindenből kihagynak...és ráadásul ez a nyomi is zaklatni fog este, remek.  Azzal megfogtam, és az asztalra hajítottam a cetlit, majd kerestem valami ehető dolgot, és leültem reggelizni. Amint megreggeliztem, egyből el is mosogattam, hogy hamar túl legyek rajta.
És most mi a francokat csináljak? gondolkodtam. Ekkor megszólalt a csengő.
- Ki lehet ilyenkor? - mérgelődtem orrom alatt. Odamentem a nagy fehér ajtóhoz, majd kinyitottam, és meglepetésemre a mi drága kis Minhyununk állt ott, 4 másik haverjával.
- Te mi a frászt keresel itt ilyenkor? TI mi a frászt kerestek itt ilyenkor? - néztem meglepetten a 4 másik srácra.
- Neked is szia. - mosolygott Hyun.
- Idefigyelj! Attól, hogy tegnap kedves voltál velem, nem kell, hogy tedd a jó fiút mindennap, meg egyéb dolgok. - álltam karba tett kezekkel az ajtóban.
- Anyukád mondta, hogy egyedül leszel itthon, ezért úgy gondoltuk, hogy átjövünk, és vigyázunk rád. - mondta vidáman. Köszi anyu...
- Ó egyébként ők itt: Aron, Ren, JR és Baekho. - mutatta be a srácokat. Ügyet sem vetettem rájuk, mivel még azon járt az eszem, hogy EZ itt lesz EGÉSZ NAP.
- Az előbb ugye csak vicceltél? - kérdeztem hitetlenkedve. - Nincs neked jobb dolgod, minthogy engem zaklass? Mondjuk más lányt hülyíteni? - mértem végig. Egész jól fel volt öltözve. Olyan én stílusbelim. Aztán megnéztem a többi srácot, és ők is pontosan úgy voltak felöltözve, mint valami énekes banda, bár az egyikőjük, azt hiszem Ren, úgy néz ki mint egy lány a szőke hajával, és a szép arcával. Tuti mindegyik kő gazdag.
- Jaj ugyan már. - nevetett Minhyun. - Beengedsz minket, vagy az egész napunkat itt fogjuk tölteni az ajtóban állva? - mutatott befelé.
- Gyertek... - engedtem be végül őket kicsit vonakodva. Végül is teljesen idegen embereket engedtem be a házba. Mi van ha meggyilkolnak? Vagy megerőszakolnak? Sikítani fogok.
Ahogy jöttek be, mindegyikőjüket megnéztem kicsit jobban. Az egyik srác eléggé szimpatikus volt, azt hiszem JR a neve, bár Minhyunt vonzóbbnak találtam. Mi? Úristen...fúj...
- Üljetek le. - mutattam a kanapéra. - hozhatok valamit inni? - kérdeztem csupán udvariságból.
- Nem köszönjük. - válaszolt JR a többiek helyett is.
- És mégis mit akartok itt csinálni? - fordultam Hyunhoz.
- Azon gondolkodtam, hogy anyukád mit mondott, mit kell főznöd. - vakarta tarkóját Minhyun.
- Várj várj...Te beszéltél anyuval? Mikor? - csodálkoztam.
- Mielőtt elmentek tesóiddal. - mosolygott Ren.
-Hö? - néztem rá furán.- Szóval ti már itt vártatok kint? - mutattam az ajtó felé.
- Igen - felelte Ren.
- Ch..hihetetlen ez a nő... - motyogtam orrom alatt.
- Ó megvan! - zökkentett ki Hyun - húsleves, sült hús,párolt zöldség, krumpli. - sorolta.
- Mi van? - néztem rá, mert nem értettem miről beszél.
- Étel. Tudod, amit megeszel.. - nézett rám, mint egy hülyére.
- Ó ember...mindig a legnehezebbeket kéri... - szidtam anyut.
- Segíthetünk, ha kell - ajánlotta fel Aron.
- Nem kell! - ordítottam rá.
- Hát jó. Akkor mi addig itt ülünk, és megvárjuk, míg végzel. - ült le Aron az egyik fotelba.
- Persze, hogyne... - háborodtam fel. - Ha már annyira segíteni akartok..menjetek el boltba. felírom mi kell, aztán nem elbénázni nekem... - utasítottam őket.
- Igenis főnökasszony! - vágta magát haptákba Ren. csak elmosolyodtam, nem volt szívem visszaszólni neki. Olyan kis aranyos a többiekhez képest. Nem is értem, hogy barátkozhat velük..mindegy.
- nos akkor én, Hyun és Aron elmegyünk boltba - mondta Ren.
- Én is megyek! - állt fel hirtelen Baekho is.
- Rendben. Akkor JRrel ketten maradtok, és csináljátok a levest. - vigyorgott a szőke srác.
Tényleg nagyon vicces..
- Oké. - válaszoltam komoran. - várjatok adok pénzt is. - nyúltam volna a pénztárcámért, ha Minhyun el nem vette volna.
- Hagyd csak. Ezt az ebédet mi álljuk. - mosolygott.
- Nem kell kedvesnek lenned.. - flegmáztam vele. Csak kacsintott, és már mentek is.
Ketten maradtunk JRrel. A kanapén ült, és csak nézett rám.
- Mit bámulsz? - jött ki belőlem.
- Semmit.. - nevetett.
-Figyellek ám titeket. - mutattam két ujjal rá. Túlságosa gyanúsak vagytok nekem. - mondtam összeszűkült szemekkel.
- Gyanúsak? - értetlenkedett.
- Gyanúsak. - válaszoltam. - tudom ám milyen a ti fajtátok. - mondtam komoran. Bumra gondoltam. Mindenkibe őt kerestem, és mindenkit olyannak láttam, mint amilyen ő.
- És milyen is? - kíváncsiskodott egy kis mosollyal szája sarkában.
- Kedveskedtek összevissza, minden magatoktól telhetőt megtesztek, hogy a lány jól érezze magát, aztán 4 hónap után benyögitek, hogy van egy másik lány az életetekben, akit jobban szerettek, és ott hagyjátok összetörten az embert. Alattomos férgek vagytok mind. - kiabáltam már a dühtől. Nem önszántamból, egyszerűen csak jött magától. A fiú csak nézett megszeppenve, majd eltört a mécses, és elsírtam magam. Másfél éve nem sírtam már. Felrohantam a szobámba a srácot, és a kaját lent hagyva, egy azért, mert nem szeretek mások előtt sírni, kettő, már azt is elfelejtettem, hogy is kell valójában sírni. Becsaptam magam mögött az ajtót, leborultam az ágyamba, és a párnámba temettem arcomat. Zokogtam, mint egy kisgyerek. Az elmúlt napokra gondoltam, amiket Bummal töltöttünk. Minden pillanatára pontosan emlékszem. Még mindig fájt a szívem, csak nem mertem bevallani magamnak.
Egy kis idő múlva kopogást hallottam.
- Menj innen. - kiabáltam ki.
- Nem hiszem, hogy itt kéne hagyjalak most. - jött kintről a válasz.
-Azt se tudod ki vagyok, és én se, hogy te..hogy ti kik vagytok, és mit kerestek itt..szóval menj el. - kiabáltam rekedt hangon.
- Még megismerhetsz minket, ha engeded magadnak. Had menjek be. - kérlelt tovább JR.
- Nem, nem akarom. - tiltakoztam.
- Jó, akkor nem megyek be. Leülök ide, az ajtó elé. Rendben? - felelt csalódott hangon. Végül is azt sem akartam, hogy bejöjjön, de egyedül se akartam lenni.
- Rendben.- válaszoltam végül.
- tudom jól milyennek gondolsz minket, és meg is értelek. Jól nézünk ki - egoista barom... van pénzünk is - hülye gazdag köcsög...- és lehet valamelyikünk nem is az a kedves típus, de minket is törtek már össze, minket is aláztak már meg valamilyen úton-módon hiszem mi is csak emberek vagyunk. - mesélte, amitől kicsit megnyugodtam. - tudom, hogy most mit érezhetsz. - honnan tudhatnád? - 3 éve volt egy lány. Gyönyörű, hosszú, barna haj, kék szemek, baba bőr. A megtestesült tökéletességnek gondoltam. Kívül-belül gyönyörű volt. Sokáig együtt is voltunk, ám egy áprilisi napon közölte velem, hogy neki már van másvalakije, akit teljes szívéből szeret, és vele akarja leélni az életét, és csak kihasznált engem. Így hát szakított velem. - nagyot néztem.Hogy tehet valaki ilyet? Majd egy keserves nevetés. - és tudod mi volt benne a dupla pláne? Az egyik az, hogy a legjobb haverom volt az a másik srác..a másik, hogy a srácok, négyen megmondták, hogy vigyázzak a lánnyal, és legjobb haverommal, mert valami nem stimmel velük. Persze én nem hittem nekik, és kerültem őket. Végül, mikor szakított velem a csaj, ők voltak, akik túlsegítettek azon a korszakon, és azóta is velük vagyok. - hmm..szegény srác. Tényleg tudhat valamit. - És még azóta sem tudtam megbocsájtani nekik, hogy így bánta velem. Bár a lány már több, mint 1 éve meghalt a betegsége miatt, amiről csak én tudtam a szülein kívül. Nem mentem el a temetésére, így is túl nagy fájdalmat éreztem. Nem akartam még egyszer elveszíteni.- elcsuklott a hangja egy kicsit, de megértem. - vicces az élet nem? Mindegy is..Szóval tudom, mit érezhetsz. - úgy éreztem eleget hallottam, és megnyugodtam, így odamentem az ajtóhoz, majd lassan kinyitottam. JR ott ült a falnak támaszkodva.
- Sajnálom. - mondtam halkan.
- Ugyan. Ami elmúlt, elmúlt. - mosolygott. Bár látni lehetett a szemében, hogy még mindig fáj neki.
- Mosd meg az arcod, és kezdjünk el főzni, mert a srácok bármikor megérkezhetnek. - állt föl a földről. csak bólintottam, és elmentem megmostam arcomat, majd lementem hozzá a konyhába.